Tudod Te egyáltalán, hogy mit akarsz és kit keresel?

Szinte már közhelyes a gondolat, hogy azokat a dolgokat és azokat az embereket vonzuk magunkhoz, amikre és akikre éppen szükségünk van, és hiába kapálózunk ellene néha, szinte „behívjuk” őket az életünkbe a tetteinkkel és a tetteinket megelőző gondolatainkkal. És az is igaz, hogy csak egy olyan ember személyében találhatunk társra, akitől valamilyen „tanulnivalónk” van vagy jobb esetben egy közös, előremutató irányú fejlődésben veszünk részt együtt. Mert ki az, aki a saját kárán szeretné megtanulni mondjuk egy narcisztikus macsótól, hogy először tisztelje és szeresse önmagát, utána „várhatja el” ezt mástól is? Vagy egy önállótlan mama kedvencétől, hogy a felnőtt élet a felelősségvállalásról is szól? Szerintem senki. Sokkal inkább a fejlődés a cél, nem pedig a(z újabb) pofáraesés...

Ebből a gondolatból kiindulva megírtam a magam verzióját a vonzáshoz. Felfogható az írás egyfajta emlékeztetőnek is, amit néha elolvashatunk, amikor távolodni látszunk a céltól. Fanatikusabbak gondolhatják azt, hogy ez egy ima, ami segíti őket az úton előre. Mindegy is. A lényeg inkább az, hogy ihletet adjak a gondolkodásra, hogy átgondoljátok az életeteket és azt, hogy mi az, ami igazán számít nektek egy párkapcsolatban. Íme:

Megtalálom életem párját, aki mindenben a társam. Szerelem, szeretet, szenvedély és kölcsönös tisztelet az alapja a kapcsolatunknak, melyben az őszinte és nyílt kommunikáció egymás megismerését, vágyaink és céljaink kifejezését jelenti, a bizalom pedig az az egymásnak nyújtott különleges dolog, ami ezen az őszinteségen alapszik. Nem játszmázunk, nem taktikázunk. Közös értékrendünk és céljaink vannak. Közösen gondolkodunk a jelenünkön és a jövőnkön. Elfogadjuk és megértjük egymást, amihez hozzá tartozik az is, hogy a másikra egy egészként gondolunk. Nem veszünk el belőle és nem akarunk hozzátenni semmi olyasmit, ami nem ő lenne, magától. A másikat az adottságaival és az élethelyzetével együtt fogadjuk el és így szeretjük. Ez nem azt jelenti, hogy nem kapcsolódunk egymáshoz, sőt. Hiszen együtt fejlődünk, és kölcsönösen segítjük egymást az utunkon előre. Mindent megbeszélünk és közösen hozunk döntéseket a közös életünk felmerülő kérdéseivel kapcsolatban.

A szerelmem egyenrangú társam a szellemi, gondolati és testi kalandozásaimban egyaránt. Nyitott, érdeklődő, önmagával és a világgal békében élő férfi. Nincs állandó bizonyítási kényszere, de jó értelemben maximalista. Képes önmagát és másokat (köztük engem is) állandó fejlődésre motiválni.

Igényes, de nem sznob. Művelt, de nem tudálékos. Mindenről lehet vele beszélgetni, és ha valami nem érdekli, azt nem szólja le. Nem elutasító, hanem elfogadó. Érvekkel és logikus gondolatmenettel vitatkozik, ha úgy adódik, és belátja, hogy egy vitában nem az a cél, hogy az egyik ember meggyőzze a másik embert az igazáról, hiszen a nézőpont mindig más lesz. A vita is inkább csak egyfajta kommunikáció, amolyan gondolat- és eszmecsere, ami segíti egymás érzéseinek és vágyainak megismerését.

A szerelmemnek vannak saját gondolatai és véleménye, amiket a hallott, látott és olvasott dolgok alapján, valamint a saját megélései és tapasztalai alapján néha újraértelmez és ennek megfelelően csiszol rajtuk. Vannak érzései, és ezeket ki is tudja fejezni, mert van hozzá szókincse és van hozzá bátorsága is.

Van hobbija és vannak olyan kedvtelései, amik segítségével ki tud kapcsolódni és a napi rutinokon túl értelmet tud adni az életének. Van humora. (A humor nagyon fontos. A legnehezebb élethelyzetekben is jól jöhet, ha az ember társa nem egy karót nyelt pasi...)

Az őszintesége az egyik legnagyobb erénye, amit nem használ fegyverként és nem él vele vissza. Érti és érzi, hogy milyen keskeny a határvonal az építő jellegű és a romboló kritika között. Sokszor csak pár szó különbség és egy egy mondathangsúly változtatás dönti el, hogy bántó vagy ösztönző-e számunkra valami.

Elfogadja és szereti a gyerekeimet. Tisztában van vele, hogy nem szükséges és nem is lehetséges a számára az, hogy az apjuk helyébe lépjen, de a saját és a kapcsolatunk jó példájával elősegíti és motiválja a fejlődésüket és a nevelésüket.

...és végül, de nem utolsó sorban gyönyörű, mély tekintete van, amiben el lehet veszni. Ez ugyanolyan fontos nekem, mint az eddig felsoroltak, mert azt hiszem, hogy a szem tényleg a lélek tükre.